
Háry János szvit, Nyári este, Felszállott a páva - variációk
A Kodály Zoltán születésének 125. évfordulója alkalmából tervezett
CD-sorozat első kiadványán három zenekari darabot adnak elő az MR
Szimfonikusok Fischer Ádám vezényletével. Az első a Háry János szvit,
mely a jól ismert, kedvelt daljáték alapján keletkezett 1927-ben. Az
„…egytől egyig a néphagyományból való” dallamokra épülő színpadi műből
készült zenekari darab hat tételben foglalja össze Háry János
kalandozásai Nagyabonytul a Burgváráig zenei anyagát.
A CD-n másodikként hallható Nyári este című kompozíciót 1906. október 22-én mutatták be Budapesten. Arturo Toscanini felkérésére Kodály 1929-ben a nemzetközi bemutatóra átdolgozta a darabot és köszönete jeléül Toscanininek ajánlotta. A világos és áttekinthető szerkezetű zenemű erőteljesen kiemeli a népzenei elemeket, és Kodály művészetére jellemzően magán hordozza a népzene minden más hatáson felülemelkedő erejét.
A lemezen megszólaló harmadik kompozíció, az 1939-ben befejezett
Fölszállott a páva – variációk egy magyar népdalra már teljes
pompájában mutatja be a Kodály által megfogalmazott új magyar zene
eszményét – vagyis népzene és műzene művészi egymásra találásának
gondolatát. A darabban megjelenő téma a magyar népzene legősibb
rétegéhez tartozik. A mű tartalmi ihletője és forrása Ady Endre
Fölszállott a páva című költeménye, mellyel a zeneszerző szerkezetében
és hangvételében is azonosul.
Tracklist:
| < Előző |
|---|